Szövetségkötés egy új helyzetben
Textus: 1 Mózes 9: 9
„Íme, szövetségre lépek veletek, és utódaitokkal.”
Igeolvasás:1 Mózes 9: 1-13
Hanganyag:
https://drive.google.com/file/d/1I3eDxcf8cpfSErdnaRbCD9z8fnT8UxdR/view?u...
Igehirdetés:
Egy hónappal ezelőtt a Teremtést és a bűnesetet vettük, ami egy új helyzet volt, és amiben bár az ember elbukott, de Isten gondoskodott a megújulásról. Adott az embernek egy evangéliumi ígéretet, és adott egy bőr ruhát, ami azért másabb volt, mint a fügelevél.
Tökéletesen új kezdődik el. Az önmagában is boldog Isten embert teremt és inkább bajlódik velünk, de az életet elindítja itt a földön.
Az ember, a bűnesetkor, szintén teljesen újba kezd bele. El kezd kacérkodni az ördöggel, a bűnnel csakhogy megszerezze azt az egyetlen egy dolgot, amit az Isten tiltott tőle. Megvolt mindene, de neki az az egy kellett. Hálás nem volt a mindenért, de ördögi sóvárgás fogta el azért az egyért, amit az Isten tőle eltiltott.
Ádám és Éva ránkszabadította a bűnt. Ez egy merőben új helyzetet idézett elő. De nem a bűné az utolsó szó. Isten ősígéretet ad, amiben megígéri, hogy eljön az Úr Jézus, az asszony magva, aki a Sátán fejére tapos. A Sátán meg marja a sarkát. Marta a kereszten, hogy szálljon le onnan. Meg marja most is, amikor a keresztyén gyülekezeteket, meg a keresztyén házasságokat meg próbálja szétszakítani.
Isten is újat ad: özönvizet, ítéletet, mert a bűn pohara betetőzött a Noé korára. Ez annyira új volt, hogy el sem hitték. „Az özönvíz arról beszél, nem gőgösködhet a teremtmény a teremtővel szemben, mert a bűnnek következménye van.” Cseri K.
Az ítélet beteljesedik, a bűn elveszi büntetését. De Isten kiválaszt egy családot, akinek küldetést ad, és szövetséget köt velük. Isten újat kezd.
A szövetség. A Biblia egyik kulcsfogalma. A szövetség az Isten és az ember kapcsolata maga. Nem véletlen, hogy az Úr Jézus és a benne hívők kapcsolatáról az Úr Jézus azt mondja az Úrvacsora alkalmával: ez az Újszövetség az én vérem által.
A szövetséget mindig Isten kezdeményezi, határozza meg, bíz az emberre feladatot, és a szövetségnek van egy írásos formája, egy igei rendje, amit a Biblia leír és van egy jele, ami emlékeztette az embert.
Itt a szivárvány, de volt a szombat is jel az ószövetségi gyülekezet esetében, a mi esetünkben pedig a víz, a kenyér és a bor, sákramentumi jelek, ami Jézus Krisztus bűneltörlő áldozatára mutatnak. A házasság szövetségénél a gyűrű. A gyülekezet szövetsége esetében, az ahogy az Isten gyermekei szeretjük egymást, erről ismeri meg mindenki, hogy az ő tanítványai vagyunk. A szövetségeknek mindig van tartalma, rendje, és van jele is, ami emlékeztet.
Részleteiben öt (Ádám, Noé, Ábrahám, Mózes, Jézussal való szövetség) de lényegében csak két szövetség van: cselekedeti és kegyelmi. Ádámban és Jézusban.
A cselekedeti az a parancs, amit Ádám kapott, cselekedd az Isten parancsát, és örökké élsz Istennel a mennyben. Vagy a bűneset után a tízparancsolat, a törvény: tarts meg és élsz. Ha mindent megtartasz a mennybe mehetsz, mint az Úr Jézusnak, az életed hófehér ruha lesz.
De mivel nem tudjuk megtartani, ezért kellett egy kegyelmi szövetség. Jézusnak volt csak hófehér ruhája, igaz és szent élete, a miénk csak bűnösen fekete. Isten kegyelméből nekünk adja a Jézus fehér ruhaéletét, a mi bűnfekete életünket meg Jézus kapja a kereszten. Ez a kegyelmi szövetség. Az Úr szövetség az Úr Jézus vére által.
Isten Noéval kötött szövetsége bár a cselekedeti szövetséghez tartozik, de tele van kegyelemmel. Ahogy az Ószövetség is. Hadd világítsak rá erre, mert ez olyan csodálatos.
Isten nem a bűneink szerint kezel minket, hanem annak ellenére szeret minket, amilyenek vagyunk.
Isten igazságos, megítél, ezért volt az özönvíz, de nem semmisít meg, mert Ő irgalmas. Ezért volt a bárka és ezért volt a bárka után az újrakezdés.
Amikor Isten szövetséget köt az emberrel, mindig Ő a kezdeményező. Ez nem rajtunk áll, mi nem tudunk adni semmit az Istennek. Isten a kezdeményező. Ő szövetségre lép velünk, a gyermekeinkkel, de ezt Isten teszi, mindent ő ad, mindent ő tesz. Mi legfeljebb azt tesszük hozzá, hogy jó elrontjuk a dolgokat, ahogy azt tette Ádám, Noé, Ábrahám vagy Mózes és a korabeli gyülekezet.
De Isten még akkor is nem ebből indul ki, hogy mi jól elrontjuk a szövetséget, az Isten ajándékát, de ennek ellenére szeret és szövetségre lép velünk. Isten önmagából, kegyelméből indul ki. Ez nem kicsiny dolog.
Figyeljük meg, hogy szövetségi törvényes rend szabályozza az állatokkal való bánást, az embereket megölését. Isten milyen erős tiltásokkal tiltja az ember vérének kiontását, mert az ember az Isten képmása. Isten már most látja előre a sok háborút, a sok gyilkosságot, a sok abortuszt, eutanáziát és hasonló emberöléseket. Pedig itt még csak nyolc embert látunk, akik éppen parancsot kaptak a föld benépesítésére. Isten szövetsége kezeli az ember tökéletlenségeit, bűneit és nyomorúságait. De egyáltalán nem abból indul ki, hogy milyen az ember.
Isten szövetsége az ő szerető szívéből és szuverén akaratából indul ki. Figyeljük meg, hogy ezelőtt a szövetségkötés előtt mi hangzik el, az előző részben: „Amikor az Úr megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában: nem átkozott meg a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva...” A mi szándékaink aligha hoznának össze egy szövetséges köteléket Istennel. De az Úré igen. Az ige arról beszél itt, hogy mi játszódik le az Isten szívében. Az Isten tudja, hogy milyenek vagyunk, de ennek ellenére szeret, és bár a bűneinkről bizonyságot tesz, mégis adja a szövetségét az embernek.
Itt egy vadonatúj helyzet állt elő. Vannak új helyzetek, amire nem számítottunk, ami másabb, lehet hogy nem olyan, mint amihez eddig szoktunk, de mégis Isten engedte meg és határozta el az özönvizet, mert ő igazságos is, nem csak szerető Isten. Ahogy a mi életünkben is Isten engedett meg bizonyos dolgokat megtörténni. Lehet azok mellett vagy azok ellenére még jobban bízni, megbízni a mi szövetséges Istenünkbe. Annak ellenére, hogy olyan új helyzetek állnak néha elő, amire nem számítottunk. Az özönvíz után is rossz klíma, lecsökkent élethossz, nehéz újrakezdés, és Isten előre szól, hogy az utódok majd egymás vérét ontják. Nem valami biztató volt ez így annak a négy családnak. De mégis az új helyzetben meg kellett bízni a szövetséges Istenben.
Az özönvíz az utolsó ítélet előképe. Annak az egyértelmű bizonyítéka, hogy nem lehet Istennel szemben vétkezni, nem lehet Isten nélkül élni, száz évekig egy olyan világmérető életre berendezkedni, hogy Istent egyszerűen kihagyom az egyenletből. Elég felnőttek vagyunk már mi nélküle is. Nem kell az egyház, ami csak egy család volt 1oo éven át. Nem kell az ige, amelyet egy őrült hajóács hirdetett, aki egy lakótelepnyi hajót épített a nagy száraz semmi közepén, és közben élő igét hirdetett. Nem kellett az akkori emberiségnek. Senkinek sem kellett az ige, csak annak az egy családnak. Ettek-ittak, házasodtak és nem törődtek azzal, hogy jön az utolsó ítélet. Valahonnan mintha ismerős lenne ez a felállás. Aztán eljött az ítélet, mert Isten igazságos is. El fog jönni most is.
Az özönvíz után pedig eljött az újrakezdés, a szövetség megújítása és kiteljesítése, mert az Isten kegyelmes is.
Mi is volt ebben a megújított cselekedeti szövetségben? Valami olyan, ami az újra benépesített emberiséget segíti és rendezi, ha hallgatnak arra. Például itt volt megengedve az állatok evése. A növények már nem ugyanazok voltak többé, mint az Édenben vagy az Éden utáni aranykorban, amikor az ezer évet is megközelítette egy emberöltő, se a klíma, se a termés, és semmi sem volt már ugyanaz.
Ez már egy szegényebb világ volt, és bizony, hogy szükség volt a húsra is. De nem onthatta a jószág vérét ahogy csak akarta, és főleg nem ehette azt kénye-kedvére az ember. Isten a szükség miatt megengedte a hús evését, de nem engedte meg a brutalitást. Ebben az időben, pont úgy, mint az újszövetségben minden állat fogyasztása megengedett, amit az ember megkívánt. Nincs tiszta meg tisztátalan.
Ebben a szövetségben parancs is hangzik el, ahogy a szövetségek velejárója, hogy hálából szolgálom a velem szövetségre lépő Istent. Itt az volt a szolgálat, hogy egyrészt megtartja a szövetség igéjét, másrészt pedig benépesíti a lakható földet. Többszöri parancs van erre. Ahol lakható, azt be kell népesíteni. Nem találjuk furcsának, hogy az ember ennek a parancsnak valahogy nem tett eleget, sőt mintha harcolnának ellene, szabályoznák. Akkor hogy is van ez most. Isten parancsba adja, az ember meg most nem akar engedelmeskedni. Jó ez így? Kinek van igaza?
Mindig az igének van igaza, az Istennek. Az embernek nem okoskodni kellene, hanem az igéhez igazodni.
Nekünk és a gyermekeinknek is, mert Isten szövetségre lépett velünk, meg a gyermekeinkkel is.
Nem volt könnyű sem Noénak, sem a gyermekeinek. Ők láttak és átéltek egy jobb világot, az első teremtést, az Éden és az Éden közeli állapotokat. Itt meg az ítélet után a szegényebb helyzet, az újrakezdés, a nagy parancs.
Ott volt a szivárvány, a felfelé fordított ív, íj, ami az elfordult haragot jelképezte. Jó volt nekik arra felnézni. Jó volt ebből erőt meríteni, megemlékezve az igékre, megemlékezve, hogy Isten kereste meg őket, ő adta a bárkát, ő adta a hitet is, hogy menjenek bele, ő adta a szövetséget, és vele együtt a feladatot. Jó volt nekik felnézni a szivárványra minden eső után, amikor behúzódtak és elcsendesedtek a munkák után vagy közben.
Jó nekünk is most sok minden nehéz esemény után egy kicsit behúzódni, az Isten szárnyai alá, mint oltalom alá, megcsendesedni a munkától, sok meddő vitáktól, betegséggel, szegénységgel vagy más nehézséggel való küzdelemtől, valakinek a gyász fájdalmától, valakinek az élet gondjától, a próbák terhétől. Jó nekünk megemlékezni, hogy a szivárvány szövetséges jelétől még konkrétabb jelek mutatják a Krisztus szeretetét, aki értünk meghalt, aki jól tudja, hogy meg vagyunk sokszor terhelve, és magához hív, mert nála megnyugvást talál a szívünk.
Ámen
Tóth Z lp
evrefber.com