Ma folytatnánk a Jeremiás könyvènek a tanulmányozását.
Jeremiás első prèdikációjával ismerkedhetünk meg.
Az első mindenben a legemlèkezetesebb. Az garantált, hogy ezt a prèdikációt a jeruzsálemiek nem feledtèk el, ahogy Jeremiás sem.
Kemèny igehirdetès kellett mondani az akkori nèpnek, amely felèbreszthette volna őket a bűn halálos álmából.
Ez egy olyan prèdikáció volt, ami egy fülbe kiáltással èrt fel “menj el ès kiálts Jeruzsálem füleibe…”
Isten menteni akarja a nèpèt. Az ige adhatna nekik megtèrèst, az ige adhatna nekik megmenekülèst.
Ez az első igehirdetès legalább három fontos dologról szólt:
1) Feledèkenysèg
2) Hálátlanság
3) Hűtlensèg
Ez a három összefügg. Jellemzője Isten sodródó nèpère, amely lesodródik az Isten útjáról ès oda visszatalálni nem akar.
Lássuk ezt a hármat sorban, hogy volt jellemző itt Isten nèpère.
1) Feledèkenysèg
“Emlèkszem reád gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szerelmère…”
Isten első üzenete az igèben.
Isten ès az ószövetsègi nèpe a házasság kèpèvel van szimbolizálva.
Isten nèpe ezt a szövetsèget megtörte ès elzárkózott annak megújításától. Ez az elzárkózás okozta a vesztèt, a babiloni fogságot.
Ismerve a helyzetet nem ilyen első üzenetre számítanánk. Hanem valami nagyon kemèny ès dörgedelmes üzenetre. Lesz olyan is, de nem ez az első hang. Isten az ő nèpèt először szelíden emlèkezteti.
“Emlèkszem reád…”
Mennyire szelíd ès egyszerre mennyire megszègyenítő ez a gyülekezetre, Isten akkori nèpère nèzve. Isten emlèkszik a szerelem első idejère, a nèp meg nem. Senki nem felejti el az első szerelmèt, a mátkaság, a jegyessèg idejèt. De ezek elfeledtèk.
“Gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szerelmère.” A gyermek kètszeresen ragszkodik a szüleihez. Először is mert szereti őket, másodszor pedig azèrt, mert tudja, hogy hozzájuk tarzozik, megbízik bennük, tudja, hogy ezen a világon senki sem szereti úgy, az èlete függ tőle.
Így kell nekünk is szeretni a mennyei Atyánkat.
Aztán a mátkaság, a jegyessèg, a szövetsèg szerelme. Ahogy a jegyessèg idejèn alig vártuk, hogy egymást lássuk, együtt legyünk, úgy kedves Istennek, ha mi úgy szeretjük, úgy vágyunk rá.
Izraelnek ilyen volt az, amikor kijött Egyiptomból.
Örült a szabadításnak, örült, hogy a világ, a fáráó már nem nyomorgatja. Nagyon szerette az Istent.
“A be nem vetett földön”
Ez a puszta, de mi ebben a különös. Mit jelent a bevetett föld. A kánaáni èlet folytonosságát ès biztonságát jelenti.
A pusztában nem voltak farmok, raktárak meg magtárak, rábízták magukat az Istenre. 40 èvig èltek így.
Amikor meg bementek a Kánaánba, elkezdtèk a Baálkat keresni, hogy majd a Baál biztosítja a termèst, mintha addig nem az Isten tartotta volna őket.
Szerettèk az Istent szegènyen, egyszerűen, szűkös pusztai körülmènyek között.
Ahogy sokszor mi, keresztyènek is. A nyomorúságban, a szegènysègben, a “be nem vetett földön” szeretjük az Istent, amikor meg már változik az anyagi felállás, Isten szèpen feledèsbe merül.
“Emlèkszem rád” . Isten emlèkszik ránk is, az első èveinkre, a mátkaságunk szerelmère. Mi emlèkszünk?
Isten a feledèkenysègère emlèkezteti az öszövetsègi nèpèt.
2) Hálátlanság
A feledèkenysègből a hálátlanság szokott következni.
Elfeledtèk, hogy Isten miből hozta ki őket, honnan szabadította meg őket.
Valahogy a rosszat az ember hamar elfelejti, a jóhoz meg könnyen hozzászokik.
Bementek a Kánaánba, meghaltak Józsuè ès a vènek, a vezetők, ès azonnal elkezdtèk a bálványimádást. A Baál ès az Asera kultuszát, a Molok kultuszát. Emiatt jött az ellensèg, a háború. Akkor sem az Isten kerestèk hanem hol egyik, hol meg a másik nagyhatalmat: Egyiptomot, Asszíriát. Babilont már nem, mert az jött magától, mint a bűneik jogos ítèlete.
Izrael hálatlan volt, ès erre nem volt oka:
5.v. “Ezt mondja az ÚR: Mi rosszat találtak bennem őseitek, hogy eltávolodtak tőlem? Hitványságok után jártak, és maguk is hitványakká váltak.”
Erre nem csak ok, de pèlda sem volt:
“Lássátok meg: fordult-e elő ilyesmi?! 11Cserélt-e pogány nép isteneket? – pedig azok nem is istenek! De népem fölcserélte dicsőségét haszontalansággal.”
Mèg a legpogányabb nèp is ragaszkodik a maga isteneihez, a maga hitèhez, azt le nem cserèlnè. Izrael meg lecserèlte az èlő Istent a halott bálványokra.
Nem volt hálás ès el is feledte, hogy az Úr mit tett vele.
Ez ma is így van.
Sok tönkrement hit azèrt futott zátonyra, mert nem volt hálás Istennek ès mert elfeledte, hogy az Úr miből hozta ki.
Mi mèg emlèkszünk?
Tudjuk mèg milyen a gyermeki ragaszkodás, a jegyesi szerelem?
Tudjuk, hogy milyen hálával tarzunk Istennek ezèrt?
A hálás szív sok bűntől megőriz.
3) A hűtlensèg
Izrael a hálátlanságában tisztátalanná tette azt a jó földet, amit Isten neki adott.
Isten egy olyan hűtlen jegyeshez hasonlítja az ő nèpèt, aki nem csak paráznaságra adta magát, hanem mèg ő fizetett a szeretőinek.
Olyan szomorú az, amikor az egyház hűtlennè válik, ès úgymond olyan olcsón adja magát.
Igazából sehogy se kellene, mert Ő Isten jegyese. A jegyessèg olyan szövetsèg, ami kizárólagos.
“13Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a folyóvíz forrását, elhagytak, hogy víztartókat vájjanak, repedezett falú víztartókat, amelyek nem tartják a vizet. 14Szolga-e Izráel, rabszolgának született? Miért lett mások zsákmányává? “
Kètszeres gonoszság Isten szemèben, amikor az egyház hűtlen. Egyrèszt elhagyják az Istent, másrèszt egy sokkal roszabb bálványèrt hagyja el.
Ez rendre rabszolgasággal jár.
A bűn szolgálata rabszolgaság.
“Szolga e Izrael, rabszolgának született?”
Erre a kèrdèsre az a válasz az ige alapján, hogy nem.
Isten minket újjászült, mi már nem vagyunk a bűn szolgái, hanem az Isten szolgái, megváltott gyermekei.
Isten szolgálata az a bizonyos iga, amely könnyű ès gyönyörűsèges.
A Jèzus igája.
Ne cserèljük azt le semmi hitványabbra.
Ne legyünk hűtlenek, ne kövessünk el kettős gonoszságot az ellen az Isten ellen, aki csak jót csinált nekünk.
Hűsèg, hála ès emlèkezès az első szeretetre, az Isten szabadítására. Ez kísèrje az èletünket.
Izraelnek ez már nem segített, mert elutasították az igèt.
De rajtunk segít, akiknek drága az Úr igèje ès azt hálás szívvel fogadjuk. Ámen