“Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztus császár, rendeletet adott ki…
Felment József is…jegyesével Máriával…
Ès történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát…”
Augusztus császár szervez, összeír, birodalmában rendet tart, még akkor is, ha ez a világ valaha volt legnagyobb birodalma.
Ember tervez, Isten pedig végez.
Elvégzi, hogy előtte ugyanolyan semmi kis ember, mint egy római császár ügyködése, az egész birodalom megmozdulása, Isten terveinek a beteljesedését, Isten üdvtervének a megvalósulását vigye előre. Mert Isten egy nagy Isten és megengedheti magának, hogy emberi akaratokon és eszközökön keresztül véghezvigye az Ő eleve elrendelt akaratát, amiről tegnap halottunk az Efézusi levél legelső nyitógondolataiból.
Isten azt rendeli el, hogy Dávid városába, Bethlehembe, a Kenyér házába felmenjen József és Mária, hogy ott szülessen meg a Megváltó, Dávid fia, a mennyei, örök életre tápláló kenyér, aki örökkévaló király lesz, noha alázattal jön, alázattal lép fel.
Dávid városát nem olyan régen tárták fel, és Jeruzsálem fő turisztikai látványossága.
De az Úr Jézus nem oda született.
Hanem, ahogy ősatyja Dávid, aki egy pásztor, juhtenyésztő család legkisebb gyermeke volt, akire rányomták a nyájat, ha a városban vagy a házban bármilyen ünnep vagy esemény történt.
A dicső Dávid király szegény pásztorfiúnak született.
Ahogy az Ő test szerinti utódja, az Úr Jézus Krisztus is.
Pont azon a helyen, pont abban a felállásban, köszöntésére is, első körben nem is jöttek mások, mint a pásztorok.
János rokona születésével még éppen összeszaladt a szomszédság és rokonság, de az Ő születésére csak alszik a rokonoktól, hisz abból a háznépből valók mentek az összeírásra, nyüzsgő városka.
Olyan csendesen, de mégis olyan szomorú őszinteséggel írja le az ember Istenhez való viszonyát az igei beszámoló:
“megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.”
Mária és József megtett mindent, amit az Isten nekik meghagyott, ami rajtuk állt, hogy az Üdvözítő megszülessen nekik, elsősorban ott azoknak az embereknek, akik szemtanúi, és első részesei lehettek volna ennek a csodának és örömnek, de nekik nem kellett.
Van az úgy, hogy Isten csodákat készít: az ember pedig durcás kisgyerekként vagy közömbös felnőttként elfordul: ki kérte, ez nekem nem jelent semmit, az én re életemben, szívemben, házamban, imaházamban, egyházamban, időbeosztásomban erre nincs hely.
De milyen jó, hogy a karácsonyi örömhír nem marad ennyiben.
Van az úgy, hogy az emberi ostobaság miatt az Úr Jézus ügye megállna és elcsendesedve megszűnne létezni.
De Isten az Ő ügyét, az Ő népét, az Ő drága Fiának üdvözítő munkáját veszni nem hagyja.
Bárhogy tomboljon is a Sátán.
Ha a városi ember és a vendégei szívében nincs hely, mert jobb a kényelem, meg az elalvás, a lelki alvás, akkor az Isten maga rendel magának tisztelőket, akik nem alusznak.
“Pásztorok tanyáztak azon a vidéken őrködtek éjszaka nyájuk mellet…”
A Jézust maga közül kiszorító, alvó város, őrködő pásztorok, a mennyben tolongó, nyüzsgő, az eseményeket látni akaró angyalok. Három társaság, három szintér, kettő összhangban és egy éles elkentétben a másik kettővel.
Akinek nincs hely a szívében Jézusnak, Jézus felé semmivel nem szolgál, inkább a kényelem, inkább a lelki bealvás, ezek mindig kontrasztban lesznek a mennyel és a menny által mozgósított emberrel.
A vigyázó, örködő, éber ember mennyei fényt lát:
“Az Úr angyala megjelent nékik, körülragyogta őket a menny dicsősége, és nagy félelem vett rajtuk erőt.”
Isten üzenetet küld nekik, Istennek van szava, annak aki nem alszik, aki imádkozva ébren van ma is.
Isten üzenete rendkívül egyszerű, nagyszerű és nagyon személyes, személyreszabott.
“Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz:
Üdvözítő Született ma nektek, aki az Úr Krisztus a Dávid városában.”
Egyik ma élő református igehirdető írja ezzel az igével kapcsolatban egyik karácsonyi igehirdetésében:
“Ahol pedig az evangélium megszólal, ott mozgás támad; – mint a karácsonyi események során: összeírás, népszámlálás, mindenki megy a maga városába, egy népvándorlás kezdődik; – de nemcsak a földön, a mennyben is: angyal hirdeti az örömüzenetet, és angyalseregek magasztalják az Urat; – megmozdul a menny és a föld. Jézus Krisztus evangéliuma megmozgat, felkeveri a nyugodt, de posványos állóvizet, és az élet vizével frissíti fel azt. Isten kimozdít a holtpontról, kihív a régiből, és elindít az új, az örök és maradandó felé: Názáretből Betlehembe (8–20).” (Steinbach)
Isten, amikor megszólal újat kezd, a jászolba megszületett Isten Fiának az evangéliuma, az felkavarja a posványos állóvizet. Isten szíveket mozdít, a régi poshadt állóvíztól, ami a régi istentelen élet, elindít az élő vízhez, az örök élet forrásához, a Bethlehemben megszületett Isten Fiához.
Maradjunk egy kicsit még az angyal által hirdetett karácsonyi evangéliumnál.
“Hirdetek nektek nagy örömet…”
Isten meghirdeti azt. Személyesen, valami olyat, ami nekünk akar, pontosabban rajtunk akar segíteni.
A világ is meghirdet dolgokat, de az minket inkább ki- vagy felhasználni akar, bár van olyan is, hogy segíteni akar rajtunk.
Nem, ismeretet hirdet, hogy növelje a tudásunk. Hanem üzenetet hirdet, hogy erősítse a hitünket. Vagy felgerjessze azt, ha még nincsen.
Nem gerjedezett a szívünk? Az emmausi tanítványok mondták, ahogy Jézus hozzajuk szegődött és beszélt velük.
A Heidelbergi Káté olyan szépen fogalmazza meg, hogy Isten az evangélium által felgerjeszti a hitet a szívünkben, a sákramentumoknáltal meg megerősíti azt.
Amit az Isten felgerjeszt, azt Ő meg is erősíti.
Minden reggel ezt csináljuk itthon ilyenkor télen.
Nincs tűz, lehetnek ott félig elégett csontszáraz fadarabok, de kell hozzá valami, hogy gelgerjedjen az: gyufa, papír és gerjesztő.
Isten hírdeti az evangéliumot, hogy a hitet felgerjessze.
Olyan jó lenne, ha ez a személyreszabott karácsonyinajándék, a bethlehemi mezőn elhangzott angyali igehirdetés a te szívedben is hitet gerjesztene, üdvözítő hitet, a Megtartó Jézus Krisztusban.
Isten nem általában hirdeti az igét a nagyvilágba.
Nekünk hirdeti.
Èzsaias is így jövendöki meg, így szól a prófécia: gyermek születik nékünk, Fiú adatik nékünk, Isten maga ad jelt nekünk.
Született nektek…
Egyik nagy magyar újság óriás tegnap, karácsony első napján azt a hírt közölte, hogy egyik kevésbbé ismert magyar frontembere szerint Jézus létezését nem is lehet bizonyítani. Mondjuk ezt minden igazi újságíró tudja, hogy ilyenkor karácsonyi igei gondolatokat szoktak közölni, nem pedig ideje múlt ateista közhelyeket, hogy nem bizonyítható Jézus földi létezése.
Bizonyos embereknek talán nem létezik Jézus, mert gazdájuk, a Sátán elhiteti őket.
De minden más embernek Isten igéje világosan hirdeti a karácsonyi örömhírt.
Isten ajándéka, a kimondhatatlan ajándék, nekünk született.
Nem a létezése kérdéses, hanem az, hogy a nekünk.
Mit jelent a nekünk.
Ebben benne vagyok-e már? A nekünk személyes nekemmé változott-e?
Adja az Úr, hogy Isten személyre szabott ajándéka, a megszületett Úr Jézus, a tied legyen, személyesen a tied. Ámen
Tóth Z