"De akik az Úrban bíznak, erejük megújul..." Ézsaiás 40: 31
A "de" szócska egy ellentètes állítást vezet be.
Valami, ami szokatlan, meglepő ès figyelmet igényel, az így kezdődik, hogy de.
"Elfáradnak az ifjak ès meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is."
Nem ez a meglepő, hogy elfáradunk, hanem az, hogy van megújulás. Isten törődik az ő népével és azt megújítja.
Kinek van megújulás? Kinek lehetsèges ez? Mindekinek, aki az Úrban bízik. Isten ezt személyválogatás nélkül elérhetővé teszi azoknak, akik az Úrban bíznak.
Lehet egymást, sőt még a saját lelkünket is azzal biztatni, hogy jöjj èn lelkem, bízzál az Úrban.
Ezt olvashatjuk a 37-es zsoltárban:
"Bízzál az Úrban, és jót cselekdjél, e földön lakozzál és hűséggel élj."
Zsolt 37: 3
A 42-es zsoltárban Korah fiai a saját lelküket biztatját: "Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek."
Zsolt 42: 12
Mikor lehetséges a megújulás? Még a súlyos esetekben is?
Még akkor is? Akkor talán a leginkább, mert akkor van a leginkább szükség rá.
Hadd említsem példának magát Izraelt, magát azt a kort, amikor Ézsaiás szolgált. Bár szolgált a kegyes és istenfélő Ezékiás alatt is, de szolgált annak istentelen fia alatt is. Volt, amikor biztatta őket, ne fèlj mert megváltottalak, enyém vagy. Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságodat. De ugyanabban a 43-as részben mondja: "Vétkeiddel fárasztottál engem." "Megfáradtál énbennem, Izrael."
Azt értjük, hogy az Izrael, az egyház a vétkeivel lefárasztja az Istent. Sajnos van ilyen ma is. De mit jelent az, hogy Istenben megfárad az egyház.
Az elfáradás, lefárasztás meg a megfáradás három különböző dolgot jelent.
Amikor egy jól elvègzett munkanap miatt édes a pihenés, mert elfogyott az erőm. Arra azt mondom, hogy elfáradtam.
Amikor valaki sok mindent beszél vagy olyat csinál, amit már nagyon unok, arra azt mondom, na ez az illető jól lefárasztott. Amikor tudom, hogy mennyi minden munka vár rám, és már nem tudom tovább csinálni, arra azt mondom, hogy belefáradtam.
Amikor az Izrael Istenben megfáradt, akkor azt adta fel, amit Isten tőle elvárt, amit meg kellett volna tenni, akkor azt adta fel, ami előtte volt. Abban fáradt el, amit még meg sem tett, csak tudta, hogy meg kellett volna tennie. Hogy megtérjen és Istennek szolgáljon hű szívvel.
Egy másik példa az Illés próféta példája, aki nem akarta továbbvinni a szolgálatot. Belefáradt, tudta hogy nehéz évek és szolgálatok várnak rá, de Jezabeltől és annak bosszújától nagyon félt. Inkább feladta, és azt akarta, hogy Isten vegye el az életét.
A megfáradás és a belefáradás inkább arról szól, hogy mi van még előttem, és nem arról, hogy mi van már mögöttem. Inkább arról, hogy mit kellene még megcsinálni és nem arról, hogy mit csináltam már meg eddig.
Nem tudom, hogy melyikünk tekint most úgy előre, az előtte álló feladatokra, teendőkre, nehéz időkre, nehéz beszélgetésekre, nehéz munkára, hogy kész én már belefáradtam, megfáradtam nem bírom tovább.
Van olyan, hogy még a legkeményebb fémek is megfáradnak, van olyan hogy anyagfáradás, és akkor eltörik. Amúgy jó, ránézésre szép, csak belül már nincs ereje, nincs ami összetartsa.
Van olyan, hogy egy keresztyèn ember, család vagy gyülekezet is ilyen. Kívülről szèp, de belül már nincs erő, ami összetart.
Mi ennek az oka?
Ha megnèzzük ezt a 40-es rèszt, különösen a textus előtti verseket, akkor itt mindenütt Isten korlátlan nagy hatalma van leírva, aminek megvizsgálására maga Isten is biztat:
"26Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Kivezeti seregüket szám szerint, mindnyájukat név szerint szólítja; olyan hatalmas és erőteljes, hogy egy sem mer hiányozni. 27Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az ÚR előtt, nem kerül ügyem Isten elé. 28Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az ÚR, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, "
Hát nem tudod?
Hát nem. Èppen ez a gond velünk, hogy nem tudjuk. Megfeledkezünk arról, hogy milyen hatalmas a mi Urunk, akinek a kezèben az èletünk. A meglankadásunk egyik oka ez, hogy már nem nèzünk fel a csillagos ègre, ès nem jut róla eszèbe az embernek, hogy mire is kèpes a mi Nagy Istenünk. Emlékszünk arra a jelenetre, amikor Isten ugyanezt mondta idős szolgájának Ábrahámnak? Amikor azon töorengett, hogy milyen idősek. Vajon Isten tud-e adni ilyen idős embernek is gyermeket? Vajon kèpes rá? Jó ilyenkor elmèlkedni Isten nagyságán. Ha Ő kèpes volt arra, akkor minden másra is kèpes.
"Szárnyra kellnek mint a sasok, járnak ès nem fáradnak el, futnak ès nem lankadnak meg."
Tele vannak ezek az igèk dinamikával. Van itt mozgás, erő, munka, szárnyalás. A református hit vallja, hogy Isten senkit sem hív el semmittevèsre. Sőt a hitvallásunk egyenes lehetetlen dolognak tartja, hogy valaki a Krisztusba oltatott, ès ne teremné a hála gyümölcseit. Bizony, hogy az èlő hitnek valós gyümölcsei vannak. De itt még ettől is többről van szó. Isten, megújít és erőt ad, és ez a megújítás valahogy menet közben, munka közben, szolgálat közben èrződik. Valahogy olyan, hogy akkor ès az üdül fel, aki mást felüdít. Illés elindul, és akkor érzi, hogy ez az erő 40 napig tart, Pál a börtöni jut, és ott tesz bizonyságot, hogy Isten őt megerősíti, és még ott is tud örülni, szolgálni, áldást árasztani.
Isten ereje a hívők életében úgy árad csodálatosan a másik javára, hogy amikor futnak nem lankadnak meg, amikor járnak nem fáradnak el, az Urat félik, szolgálják, ès nem azt tapasztalják, hogy kimerültem, kiégtem, megöregedtem, hanem azt, hogy az ifjúságom megújul. Ki ne szeretné azt, hogy az ifjúsága megújuljon? Isten ezt az áldást, lelkileg az övéinek adja, csodálatosan adja.
Amikor a fríz református testvérekkel, zsinati tagokkal találkoztam egy egyházi megbeszélésen, volt köztük egy 90 éves lelkipásztor. Kedves és bátorító volt a hangja, a beszéde. Ő a hitvalló reformátusok egyik alapító lelkèsze. Olyan volt, mintha egy 30 éves lelkésszel beszélgetnék, aki velem szolgál az ifjúsági munkában. Ebből az idős szolgából, a frissesség, fiatalság, üdeség áradt, amit Isten tud csak kimunkálni az övéi életében.
Csodálatos volt látni, de még csodálatosan tapasztalni, hogy az Úr ezt nem csak a mások, de a mi életünkbe is kimunkálja.
Végezetül pedig jó látni, hogy mindez nem csak egy kis lelki lökett, hanem ez sokkal több ennèl: "Nèpemet vigasztaljátok..." Kezdődik a negyvenes rèsz.
Isten ezt az igèt nekünk a vigaszunkra szánta.
Ránk fér a vigasztalás, Isten vigasztal. Ez a vigasztalás erős ès megtart. Dániel barátait ez az istenfèlelm vigasztalta ès erősítette, amikor a király a tüzes kemencèbe dobatta őket. Isten hatalmára nèztek fel, nem a király hatalmára.
"Van nekünk Istenünk... Ő ki tud minket szabadítani... De ha nem tenné is..."
Dániel 3:17
De megtette, mert neki kedves volt az Ő gyermekeinek èlete, megerősítette őket ès megtartotta őket a halálos veszedelemben.
Az Ő Fiát, az Úr Jézust mindvègig megerősítette, egèszen a kereszthalálig. Istenfèlelme adott az Úrnak is megújulást, hitbeli erőforrást. Kereste az Úr mindig az Atyával való csendessèget, sőt vágyott arra, hogy az övèivel együtt imádkozzon, együtt úrvacsorázzon, együtt ènekeljèk el a zsoltárokat.
Kövessük az Úr Jèzust ebben is, fogjuk látni, hogy Ő megerősít, megújít és megvigasztal. Ámen