Beregújfalui Evangéliumi Református Egyház

Üdvözítő hit

Dátum: 
2025.03.03.
Igehely: 
Zsoltárok 2, 12
Címke: 
igehirdetés

VII. Úrnapja

Üdvözítő hit

„Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne vesszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, akik Őbenne bíznak.”
Zsolt 2, 12
„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.”
János 3, 36
Heid. Kt.
20. K-f. Amint elveszett Ádám által, úgy üdvözöl-e Krisztus által minden ember?
Nem, hanem csak azok, akik igaz hit által ővele eggyé válnak, és minden jótéteményét elfogadják.
21. k-f. Mi az igaz hit?
„Nem csak az a bizonyos megismerés, amelynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az ő igéjében nekünk kijelentett, hanem egyszersmind az a szívbéli bizadalom is, amit a Szentlélek az evangélium által gerjeszt bennem, hogy Isten nem csak másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot és életet ajándékoz kegyelméből, egyedül Krisztus érdeméért."

1) Miről van szó, ha a hitről beszélünk?

Miről van itt szó? Miért kell tudni, hogy mit tanít az ige az igaz hitről? Más szóval a hit általi üdvözülés?

Arról van itt szó, hogy ez életünk legfontosabb kérdése…

Idáig arról tanultunk, hogy az evangélium, Jézusról, a tökéletes Közbenjáróról, végig ott van a Bibliában. Annak az első lapjaitól kezdve, világos kijelentett igékben, és az ószövetségi egyház szertartásaiban, mint jelképekben, szimbólumokban. Ott van az Újszövetségben, hogyan teljesedett be Jézus halála és feltámadása, a bűn rendezve van. De mit ér, ha mindezt tudom, de nem az enyém? Javam, részem benne nincsen? Hogy lehet az enyém? Meg aztán érvényes-e ez mindenkire? Mert a bűn érvényes, akkor a megoldás is érvényes? Ádám és Éva mindenkire ráhozta a bűnt és annak büntetését a kárhozatot. Akkor Krisztus által is üdvözül mindenki?

Nem, csak az, aki hit által elfogadja Jézus halálának jótéteményét, bűneink bocsánatát.

„Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjon, el ne vesszetek az úton…” – mondja a második zsoltárban az ige. Ez ugyanaz, amit az Újszövetségben, például a János 3-ban így olvashatunk, aki hisz a Fiúban annak örök élete van, aki nem hisz, az nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.

A kérdés nem kisebb, hogy Isten haragja marad rajtam a bűneim miatt, vagy Isten bűnbocsánatát hit által elfogadom, amit Jézusban kínál nekem.

De hogy fogadhatom azt el? Át kell venni. A lelkemnek az a része, amit ezt átveszi, ez a hit. Egyfajta leli kéz.

„Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjon, hogy el ne vesszetek az úton …” Mindnyájan úton vagyunk. A fiatalok az út elején vannak, az idősek a vége felé, a középkorúak a sűrűjében, de mindnyájan úton vagyunk. Sok mindenért küzdünk. Valaki azért, hogy a gyermekének jobb legyen, mint neki, valaki azért, mert álmai vannak, valaki azért, mert az igazát ki akarja harcolni, és nem számít semmi. Egy közös ezekben az életúti küzdelmekben, hogy egyszer mind elcsendesedik és jelentéktelenné válik. Lesz egy pont, amikor csak ez számít, hogy van üdvösségem vagy nincs, van élő kapcsolatom az Úr Jézussal vagy nincs?

Jézust egy éjszaka egy tekintélyes vezető ember kereste fel. (János ev 3, 1-5) Tisztje is, pénze is, esze is, alázata is volt. Tökéletes kombináció. Csak egy nem volt. Nyugta, békessége, mert valami még hiányzott. Csak a lényeg, a hit, az üdvösség. Éjszaka keresi fel Jézust, és Jézus rámutat erre a síró hiányosságra: szüksége néked újonnan születni. Bele kell születni Isten országába, mert nem vagy benne, kint maradsz, hiába van meg mindened. Ez az ember megértette, hitt abban, hogy Jézus az Isten Fia, Jézus amit mond igaz, és neki is az Úr Jézus kegyelmére van szüksége.

A hit azt jelenti, hogy bizalom. Nem csak hiszem, hogy igaz, amit a Biblia mond, de teljesen abban bízok, hogy Isten Jézusért nekem is bűnbocsánatot és örök üdvösséget ad.

Egy életúton annyi sok emberben bízunk. Bízunk abban, hogy ha jót teszünk valakivel, az majd meghálálja. De ez a fajta bizalom ez teljesen más. Egyedüli reményem, Ó, Isten csak te vagy. Egyedüli bizalmam csak benned van.

Tudom, hogy a Bibliában mit mond az Isten az üdvösségemről. Ezek az igék a hit kezdetei, magvai. Isten Szentlelke ezekből gerjeszt hitet, bizalmat, hogy ez rám nézve is igaz. Ezért kell az igét olvasni, a szívbe zárni, tanulmányozni, kívülről megtanulni, legalább egy aranymondást egy nap. A hit mindig az igén keresztül indul el. Legalább is az igaz hit, az üdvözítő hit. Mert van hamis hit is.

Milyen a hamis hit? Például nem Istenre irányul, hanem egy bálványra. Nem a Biblia igéjére épül, hanem emberi vélekedésekre, hagyományokra, mítoszokra, csodákra, stb. Hinni sok mindenben szoktak, csak azzal nem lehet üdvözülni. Igaz hit kell, az igaz Istenben, az Úr Jézusba. Személyes, és egyedül benne bízó.

2) A hit akadályai

A Jakab 1, 6-ban az imádságról tanít az ige: „De kérje hittel semmit sem kételkedvén…”

Akkor a kételkedés akadálya a hitnek, az imának? Igen az. Ugyanis a hitnek vannak akadályai.

Ez az egyik, hogy kételkedek, nem vagyok benne biztos, ingok.

Noé történetét ismerjük. 100 évig építette a bárkát, mert az Isten azt mondta, hogy özönvíz lesz. A hit akadálya lehetet számára, hogy nem voltak olyanok a körülmények. Ott nem volt nagy víz. Akadálya lehetett volna a hitének az is, hogy senki nem tartott vele, nem hittek neki, bolondnak nézték, kigúnyolták, semmibe nézték, azt amit hitből tett az Isten szavára hagyatkozva.

Ott van Ábrahám. Isten azt mondta neki, hogy 100 évesen fia lesz. Hitt az Istenben, de akadály lehetett volna, hogy már idősek, már nem olyanok a körülmények, idáig már túl sokat váratta őket az Isten.

Ott van Jairus, a zsinagógai vezető ember, akinek a kislánya a halálán volt. Jézus lassan haladt, még a vérfolyásos asszonyt is meggyógyította, ráadásul még üzentek is, hogy már késő, a lányod meghalt, ne fáraszd a Mestert. De Jézus biztatta, hogy ne féljen csak higgyen. Félelmekkel, de hitt, és a lánya feltámadt. Akadálya lehet a hitnek, hogy kérem, várom Jézust, hogy szabadítsa meg, könyörüljön azon, aki olyan kedves nekünk a családban, és mégsem igyekszik.

Péter apostol a hullámok nagyságára nézett, amikor a vízen járt és süllyedt. Mi három éve a vízen járunk. Hisszük, hogy Isten átvisz, de amikor jön egy-egy újabb nem várt hullám, ami akkora nagy… Tudunk-e hinni az Úr Jézusban, akinek a kegyelme még nagyobb?

3) A hitnek táplálója is van, segítője

A hit táplálója, Isten szava, amely biztat. A Szentlélek, aki azt az eszünkbe juttatja, és számunka élővé, aktuálissá teszi. Noé 100 évig a szívében arra gondolt, hogy mindegy, hogy ki hogy bánt. Az Isten megmondta, és amit ő mond az igaz. Ha a családomon kívül senkinek sem kell, akkor is igaz.

A hit segítője maga az Úr Jézus, a vele való közösség. Jairus, a zsinagógafő látta, hogy Jézust késleltetik, pedig a kislánya haldoklott, de a hite addig megmaradt, amíg Jézus ott ment mellett, amíg a közelében volt, ameddig vele járt az Úton. Ameddig Jézussal vagyunk közösségben az életúton, addig ő a hitünket táplálni is fogja. Vele sohasem vagyunk magunkban, vele soha sem vagyunk támasz, vigasz és erőforrás nélkül.

A hit táplálója az élő reménység, hogy Jézus visszajön, őt várom vissza, erre nézve vagyok éber, erre nézve szolgálok, szeretek, mentek, aki tudok, bizonyságot teszek, akinek lehet. Mert Jézus jön vissza, és szeretném, ha készen találna, ha munkában találna. Ezért hittel végzem, amit végeznem kell, és várom őt vissza.

A mai úrnapja az Apostoli Hitvallással végződik. A hitvallás az bizonyságtétel. Elmondom, bizonyságot teszek, hogy mit hiszek.

A bizonyságtétel is egy fontos táplálója az Istenbe vetett élő hitünknek. „Szíved kincse nő, ha osztod…” Szívem kincse az Úr Jézus, a belé vetett hitem, egyedüli reményen, ami csak benne van. Ez nő, ha másokkal is megosztom. Ez a hitem táplálásának az egyik módja.

Adjon az Úr nekünk élő is igaz hitet. Amikor annak akadályai lépnének fel, akkor segítsen át, nehogy hitbeli hajótöröttek legyünk. Ami a hitünket pedig segíti, azzal éljünk hálás szívvel és hűséggel, mint akik tudják, hogy nem a hit tart meg minket, és mi sem tartjuk meg a hitet. Az Úr Jézus tart meg minket, akiben hittel kapaszkodunk bele. Ámen

Tóth Z.

beregújfalui ev. ref. lp.