Isten szövetségre lép velünk és a mi utódainkkal.
1 Mózes 9: 9
Az özönvíz elmúlt, ma már csak egy néhány bibliai rész, és néhány szénbe zárt fosszília tanúskodik, de amiről tanúskodik az nagyon komoly: a bűnnel nem lehet játszani, ahogy az Isten kegyelmével sem. Ha nem kellett az Isten, nem kellett a bárka, akkor jött az ítélet. Ma Jézus ez a bárka, benne van a megmenekedés. A bárka még valamiről beszélt: van az Istennél kegyelem, és van újrakezdés. Különösen ez az utóbbi nagyon fontos nekünk. A református világ ezen az éven erre a fontos dologra összpontosít. Isten az ő kegyelmét rajtuk megújította, ezért mi is megújulunk. Ez a szövetségkötés is ennek a része, példája.
Isten szövetségre lép. Itt ő lép.
Itt végig Isten cselekszik. Leapasztja a vizet, kihozza az embert, elfogadja az istentiszteletet, szövetséget ad, újra indítja az emberiséget, megőrzi a megújított életet. Isten szövetségi útja biztonságos út, amit Isten ad, őriz, és amiben mi is biztonságban vagyunk. Isten és az ember kapcsolata egy biztonságos szövetségi keretek közötti kapcsolat, amit az újszövetség csak gazdagít. A Jézus vére által az üdvösség örök bizonyossága.
Isten szövetségre lép nem csak velünk, nem csak a hívő néppel, Isten gyermekeivel, hanem a mi utódainkkal is. Miért? Mert neki ez így volt kedves. Mert ez az ő szuverén akarata, szerető szívének túlcsordulása, hogy nem csak terád, hanem a te utódaidra is úgy tekint, mint aki a szövetség része.
Isten a te gyermekedet is úgy szereti, óvja és védi, mint téged. Ahogy nem csak Noé, hanem az ő gyermekei és azok feleségei is bementek a bárkában, és részesei lettek a megújult föld újra való benépesítésének. Mert Isten így látta jónak.
A gyermekek a szövetségben. Mégis miért, meg hogyan? A gyermek sok esetben még hinni sem tud, vagy nem ért meg bibliai összefüggéseket, stb. Nem ezért. Isten igéjétől teljesen idegen, hogy Isten minket teljesítményeinkért fogad el, vagy vesz számításba. A farizeusok teológiájában volt ilyen, de a Biblia teológiája a kegyelemre alapul. Isten kegyelmén nyugszik az is, hogy a gyermekek a szövetségben benne vannak. Isten szövetségre lép a hívő emberrel és az ő gyermekével. Ez nem csak a hívő gyermekeinek a keresztélésénél veszik alapnak a református közösségek, hanem alapjában a református teológia alapja, ahogy a predestinációnak, úgy a szövetség teológiának is ez az alapja, Isten kegyelmes, és ezért szóba áll velünk, keres minket, sőt meg is talál, kapcsolatba lép velünk, szövetséget szerez nekünk, ami az Isten és ember kapcsolatának a csodálatos kerete. Istennek már Ádámmal is volt szövetsége. Igét adott neki, hogy azt tegye, és él örökké. Ha megszegi meghal. Ez a szövetség szabályzata. Ezt cselekedeti szövetségnek nevezzük. A szövetség tehát Isten ajándéka már a kezdetektől és úgy is kell arra tekinteni. Szövetségre lép velünk. Ez a kegyelmének az ajándéka. Szövetségre lép a gyermekeinkkel is, ez is az ő kegyelmének az ajándéka.
Lehet ebben megújulni? Igen, és kell is. Emlékszünk arra a fogadalomtételre, amit a gyermekeink keresztelésénél teszünk. Minden tőlünk telhetőt megteszünk a gyermekeink hitbeli neveléséért, hogy az ő Megváltó Istenét megismerje és szeresse. A hitet Isten adja, de ezt a hitet és üdvösséget adó Istent nekünk kell a gyermekeinkkel megismertetni. Ez meg a mi dolgunk. Ezt mi adjuk. Jézus ezért mondja, hogy engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket és ne tiltsátok el őket.
Amikor egy egyház vagy lelki vezető a gyermekeket tilt el Jézustól, az igétől, alkalmaktól vagy azok lehetőségétől, mondjuk az finoman szólva is katasztrofális. Inkább az jellemző Isten református, meg általában a protestáns népére, hogy a gyermekek és fiatalok evangelizálása nagyon is közel áll a szívünkhöz. Ezért van az például, hogy a reformáció 5oo éves fennállása óta az egyház és az iskola összefonódott. Nem azért mert a török és osztrák alatt nyögő őseinknek nem volt hová tenni a gyülekezet kis pénzét, mint a helyi református elemi fenntartására, hanem azért mert nagyon is hamar felismerték a hitvalló ősök, hogy a gyermekek tanítása nem csak az ószövetségben volt biblikus és helyes, hanem az újban, és a mindenkori jelen helyzetben is. Nyilván az iskolai ifjúsági munka csak egy része a dolognak, de ez is mutatja, hogy ez Isten mindenkori népe számára fontos.
Még az iskolai munkáktól is fontosabb az, hogy mi történik a gyülekezetben és a családban. Nyilván a gyülekezetben helye van a hitoktatásnak, ifjúsági munkának, a fiatalok bevonásának a gyülekezeti életbe. Olyan jó, amikor egy gyülekezetben a húsz év körüliek beleteszik azt a fiatalos lendületet, ötlete, töltetet egy-egy gyülekezeti szolgálatba, munkába, amit csak ők tudnak beletenni. Csodálatos az, amikor fiatal és idős együtt szolgál a gyülekezetben, együtt tiszteli az Urat. De ez nincs magától. Sok imádságban kell Istentől elkérni, és közben engedelmes szívvel valóban megtenni minden a gyermekek hitbeli neveléséért otthon és a gyülekezetben.
Nem azért, hogy Isten majd szövetségre lép ezért a gyerekkel, hanem éppen fordítva. Isten már szövetségre lépett a gyermekkel, és ezért a szövetségért a gyermekinknek ez jár. Ezt meg kell adnunk. Mivel Isten parancsot ad rá, nyilván el kell számolnunk egyszer, hogy mit is tettünk meg értük.
Nem könnyű, főleg nem a mi korunkban. De nem erre kell nézni. Hadd hozzak három példát, ami korban, felállásban, hozzáállásban nem volt olyan szuper jó, de mégis a szülők odafigyeltek a gyermekek hitbeli nevelésére.
Noé, Anna és Elkána, Mária és József
Noé koráról már volt szó. Egy család, akit 100 évig gúnyoltak, egy család, aki száz év megvetésben és semmibevételben hirdette az igét, és hűséggel végezte az Istentől kijelölt feladatot. Egyszer csak ott látjuk a gyermekeit, akikből felnőtt férfiak, házasemberek lettek. Együtt fejezték be a munkát, együtt mentek be a bárkába, hiába volt a világ gúnya és megvetése, Noé tanította és példát adott az ige iránti engedelmességből, és Isten ezt meg is áldotta. A szövetség védelme kiterjedt a három fiúra és azok feleségére, szövetségre lépett Isten velük is, és mint szövetséges gyermekek, Isten megújító munkájában, a föld benépesítésében részt vehettek.
Anna és Elkána, a bírák korában, Izrael egyik lelkileg legelesettebb korában élt. Amikor mindenki azt tette, amit akart, mert földi király még nem volt, a mennyeit pedig már nem ismerték el és nem is szerették. De nem mindenki. Ruth és Boáz, Naomi, Anna és Elkána, a bírák korának a hívő emberei. Akik mind hitben nevelték a gyermeküket, mint a szövetség gyermekeit. Anna és Elkána a papok romlottsága ellenére komolyan vették a hitüket, és azt gyakorolták is. Még akkor is, amikor Annának nem születtek gyermekei, és akkor is, amikor Sámuelt, az első gyermeket Istennek ajánlották, és már gyermekkorában felvitték a templomba, hogy ott nevelkedjen a főpap keze alatt. Sámuel próféta édesapja őszinte és nem emberekre néző hitét, példáját követte. Ahogy ő sem lett olyan, mint aki emberekre néz. Nem a körülmények, nem az emberek, nem az egyház, és még csak nem is a papok amelyek meghatározzák a hívő embert, és annak a gyermeknevelését, hanem csak az, hogy ki az Isten, mit jelent ő nekem, milyen hálával tartozok én ennek az Istennek. Anna és Elkána hálás volt, már akkor, mielőtt gyermekáldást kaptak volna, de utána meg méginkább.
Ott volt Mária és József. Egy asztalos család, egy szegény család. Jézust és a testvéreit hitben nevelték, járatták a helyi gyülekezet iskolájában. Jézus megtanulta a bibliai történetet, a hitvallást, írni, olvasni, számolni, a zsoltárok éneklését, és 12 éves korában úgy vizsgázott ezekből Jeruzsálemben, hogy az ottani tanítók ámélkodással csudálták. Pedig Mária és József szegények voltak és nagycsaládosok is voltak. Kétszer kellett költözniük, Egyiptomba és vissza. Minden költözés szegénység. De mindez nem volt akadálya, hogy Jézust úgy tanítsák és taníttassák, ahogy azt megfogadták, ahogy azt Isten megkívánja.
Hallottuk, hogy Isten szövetségre lép velünk és a mi gyermekeinkkel. Láttuk az ige példáján, hogy nem emberekre kell nézni, nem arra, hogy a többi mit csinál vagy mit nem csinál, sőt Anna és Elkáná példáját láttuk, hogy még csak nem is a papokra (Hofni és Fineás) kell nézni, hanem csak egyedül az Istenre. Tőle kaptuk a gyermeket ajándékba és neki is tartozunk elszámolással. Neveljük és neveltessük úgy őket, hogy ne kelljen szégyenkezni semmiért, csak hálával visszagondolni az együtt töltött évekre, amit Isten ajándékba adott a gyermeknek és a szülőnek. Ámen
Tóth Z lp
evrefber.com