Ki volt Heródes Agrippa, Bereniké?
Nagy Heródes unokája mindkettő. Félix sógora, Drusilla bátyja. Szép kis család.
Apja, első Heródes Agrippa volt az, akit Jézus rókának nevezett, aki fényes ruhában istenítette magát, ezért is hal meg.
Rómában nevelkedett, apja halálakor 17 éves ezért csak egy kis területet kap, mert Klaudiusz császár éretlennek találja. Később egyre többet és többet. Ő fejezi be a templom építését. Övé a templom felügyeleti jog és a főpap kinevezésének a joga is. 66-ban a szikáriusok lázadásával kitör a zsidó háború, ő ekkor Alexandriában van, persze a rómaiakat pártolja, ami ott jó döntésnek bizonyul.
Titusz győzelme után még több területet kap.
Aztán egészen 93-ig él, élete utolsó évtizedeit Rómában, magas rangú tisztviselőként. Tehát tisztségviselőként az összes mocskos keresztyénüldözést valamilyen szinten támogatnia kellett. De Júdeában temetteti el magát, mint minden rendes zsidó ember, aki elég gazdag ahhoz, hogy ezt megtesse. Ő megtehette, a rendszer kegyeltje volt.
Egyszóval mindent elért, amit abban a korban egy zsidó főnemes elérhetett.
Csak egyet nem. Azt majdnem, de azért nem.
“Agrippa pedig azt mondta Pálnak: Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek. (ApCsel 26)”
Nem sok híján az is meglett neki, ami ezen a világon és az elkövetkezőben is a legnagyobb érték: Jézus Krisztus bűnbocsátó kegyelme. De csak majdnem. Sajnos a pokol szép számmal dicsekedhet a majdnem keresztyénekkel.
Most nézzük meg, hogy ki áll mellette?
Berenicé vagy latinosan Veronika. Egyszerre testvére, sógornője és felesége.
Azt hiszem többet nem is kell róla mondanom.
Talán csak annyit még, hogy a Jeruzsálemet leromboló Titusz kitartott nője is volt, de ugyanúgy Titusz apjának, Veszpáziánusz császárnak is. De a zsidó háború után az udvar úgy gondolja, hogy egy zsidó hercegnő, mint ágyas nem kesz jó hatással a császárra. Nincs szükség tovább ott rá. Életét szegényen és nyomorban fejezi be.
Pedig Krisztusban minden az övé lehetett volna. Így nem lett semmi. A Sátán átverte, ahogy a hazugság atyja, embergyilkos.
Ezek az emberek jönnek nagy pompával, hogy ítélkezzenek Isten gyermeke fölött.
Eljön a nap, amikor minden üldözött és ártatlanul vádolt keresztyén az Úr Jézus bírói széke mellett fog állni, mint az ő kísérete. Bírók lesznek a vádlottakból. De ez nem most van. Most vádolják, és Agrippa király a királyi többes “nemes” egyszerűségével megengedi, hogy szóljon a maga mentségére.
Jellemző Pálra, ahogy jellemző volt az Úr Jézus ra is, hogy nem mentette magát, nem a maga megmentésére törekszik, hanem pont fordítva, az őt vádolók megmentésére. Ahogy a textusban is elhangzott. Pált az Úr Jézus erre hívta el, hogy hirdetve az Úr kegyelmét, embereket mentsen a sötétségből a világosságra, az ördög hatalmából az Istenhez térjenek.
Igazából a fényes külső csillogás nem takar mást csak a sötétség és a Sátán hatalmát, amivel fogva tartja Fesztuszt, II Heródes Agrippát és Berenikét.
Nem árt nekünk sem ezeket szem előtt tartani, ha a rajtunk körülieket menteni szeretnénk.
Nem azért kell őket menteni, mert elisszák a család pénzét, veszekednek, vagy üres vallásosságért buzgólkodnak a templomban, hanem azért, mert az örök halálban, sötétségben és az ördög hatalmában élnek.
Nem a családjuk és az életük nyugodt és kiegyensúlyozott volta a cél, ahogy ezt félreérti sok névleges keresztyén. Nem a harmonikus életért kell megtéríteni a bűnöst. Hanem azért, hogy a bűnös Istennel megbékéljen. Nem az a cél, hogy a lakás, udvar, gyerek további tanulása és jövője rendezett legyen, hanem az, hogy az ember bűne a kereszt tövén, Krisztus lábainál rendezve legyen.
Ezért kell az embereket a sötétségből a világosságra vezetni. Csak ezért.
Ezeknek a nemes uraknak meg volt mindenük, csak a lényeg nem.
Ahogy ma is sok embernek, talán a közvetlen hozzánk tartozóknak is, vagy barátainknak, akikkel olyan kellemes időt töltünk, csak éppen erről az egyről nem akarnak tudni.
Pál pedig pont erről akart tudni.
Halljuk az ő bizonyságtételét, ami egszerű, nemes és tiszta, mint a keresztyéneké általában, vagy mint az az élet, amit Pál élt.
Pál bizonyságtételének az első részében tanúnak hívja a vádlókat vagy más hitetlen zsidókat, akik megmaradtak abban, amiben ő is volt. A régi farizeusokat, vagy más jeruzsálemieket, kortársakat. Azok tanusíthatják, hogy milyen egy szigorú farizeus volt, egy igazi hithű zsidó irányzat legbuzgóbb képviselője. Hogy üldözte a keresztyéneket.
“Agrippa pedig azt mondta Pálnak: Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek. (ApCsel 26)
Mivel ők kezdettől fogva ismernek, tanúsíthatják, ha akarják, hogy vallásunk legszigorúbb felekezete szerint éltem mint farizeus. (ApCsel 26)”
Mit bizonyít ez? Egyrészt a múltját. Másrészt meg azt, hogy olyan 180°-os változás állt be nála, amit csak az Úr Jézus adhat.
Szoktunk arra gondolni, hogyha bizonyságot teszünk, akkor tanúnak hívhatjuk az embereket, hogy ti is bizonyságot tehettek, hogy ki voltam? Na pont ebből hozott ki az Úr Jézus.
Aztán elmondja őszintén az Úr Jézussal való találkozását.
Végül pedig azt, hogy az a szíve vágya, hogy ezt a találkozást bizonyságtételének hallgató is átéljék, hogy örök életet nyerjenek.
Kedves egyháztagjaink, hadd legyen ez a szíved vágya. Ezzel szolgáld a Kriaztusodat. Ezzel mentsed ezt az önigazult vallásos falut, ezzel állj oda teljes vállszéllességgel a gyülekezet ifjúsági és gyerekmissziójához, az iratmisszióhoz, az ukránmisszióhoz. Ezért kell ezeket végezni. Ezt a szív szerinti mentenivágyást tanuljuk meg Pál apostol példáján az Úr Jézus Krisztustól, aki azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk.
Hadd foglaljam össze az Úr Jézus szavaival:
“A tolvaj nem másért jön, hanem hogy lopjon, öljön és pusztítson, én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek. “(Jn 10, 10)
Ámen