Prèdikátor 9: 15-20
Dávidnak volt egy Absolon nevű fia, aki ellene lázadt, elűzte a saját apját ès polgárháborút szított. Alighogy lement ez a polgárháború, a király hazajövetelekor egy másik ember szított lázadást Dávid király ellen. A lázadót megszalasztották ès egy Bèth Maaka nevű hely Abela városába ment, aminek volt egy Abela nevű bölcs asszonya. Amikor a várost a királyi seregek ostromolni kezdtèk az oda elbújt lázadó miatt. A bölcs asszony tanácsára kivègeztettèk a lázadót, ès megmenekült a város. Az asszony tanácsa az volt, hogy a lázadót ki kell vègezni, a fejèt ki kell dobni, mint bizonyítèkot, ès így megmenekült a város. Ha nincs ott az az asszony, akkor a város lakói mind meghalnak egy gonosz lázadó ember bújtatásáért vagyis árulásèrt.
Ma egy ilyen esetről olvastunk a Prèdikátor 9 legvègèről. Az a címe, hogy többet èr e bölcsessèg, mint az erő.
Az eset hasonló, de a lènyeg, a tanúlság más. Abela városát a bölcs asszonyról neveztèk el mèg èltèben. Ez egy elismerès, hisz várost elnevezni egy vezetőről vagy híres embereről mindig elismerés. A bölcs asszony tanácsára sokszor ès sokan hallgattak.
De a mai textusban lévő szegény ember tanácsára csak egyszer, de azt is hamarosan elfelejtettèk, nehogy meg kelljen jutalmazni valamivel.
Mert az szegèny volt, vele megtehettèk, mert egy szemèlyválogató csapat lakta azt a várost, ami kicsi, gyenge ès jelentèktelen volt. Talán nem véletlen volt olyan, amilyen. Mert ilyen korlátolt emberek lakták, akik a tehetségeket felismerték ugyan, főleg a baj idején, de azt kiaknázni, megbecsülni nem tudták.
Volt egy kicsi város, abban kevès ember volt ès eljött ellene egy hatalmas király.
Minek egy hatalmas királynak egy kicsi város, amely gyèren lakott ès kicsi is. Nem èri meg a hadjárat, meg hát amúgy is a király nagy a város meg kicsi.
Vannak kèrdèsek, amelyek nehezen èrthetőek. Minek kell a gazdagnak a többhöz több, a nagy országoknak mèg több föld, akinek valamiből sok van, minek mèg több.
A bűn miatt, a nagyravágyás miatt, presztizs miatt, az emberi tökèletlensèg miatt, az összefèrhetetlensèg miatt.
Ez a világ egy tökèletlen ès önző világ.
Attól, hogy valaki kicsi, jelentèktelen, mèg lehet útjában valakinek.
Lehet olyan, hogy mint keresztyèn ember, család vagy gyülekezet kicsiny lehetsz, de az nem jelenti azt, hogy az ördög, mint a világ fejedelme nem gondol rád, nem akar tönkretenni. Aki nem az övè, aki már Isten országához tartozik. Az mind szálka a
szemèben.
Ahogy ez a kisváros a nagy királynak.
Volt benne egy szegèny, de bölcs ember.
"Nem a bölcsekè a kenyèr ès nem az okosokè a gazdagság..." Egy hete tanultunk.
Ebben a városban is pont így volt. De volt benne egy fontos rèsz. A bölcs ember nem sèrtődött meg rajta, hogy nem becsültèk meg, nem szerettèk ès nem èrtèkeltèk. Elfogadta azt a szegènysèget is, ami igazából nem kellett volna, hogy őt èrje.
Amikor eljött a segítség ideje, akkor azt nem a bosszúra használta fel. Hanem segített, mert segíteni kellett. Mert ő is ott èlt, mert a köz java, a közösség megmaradása sokszor fontosabb, mint a mi saját èrdekünk, sèrelmünk vagy adott esetben a kènyelmünk, amit olyan jól megszokunk ès nem szeretjük, ha abban minket megzavarnak.
Lehet nekünk ilyenkor rágondolni arra az Úr Jèzusra, aki nem nèzte a menny szèpsègét ès kènyelmét, hanem azt nèzte, hogy mi bajban vagyunk, segíteni kell rajtunk, eljött ès segített.
"Senki meg nem emlèkezett arról a szegènyről."
Valaki elfoglalta a helyèt újra a városi tanácsban, őt már nem kèrdeztèk tovább, nem jutalmazták meg, nem tüntettèk ki, senki sem törődött vele tovább.
Egyvalaki azèrt mégis. Aki leíratta a Bibliát. Akinek gondja volt, bár nèv nèlkül, hogy ez az eset fennmaradjon.
Talán nem véletlen, hogy név nélkül. Lehet, hogy a mi nevünk is bekerülhet ide, adott esetben.
Lehet, hogy nekünk is, csak Isten emlèkezik meg vagy viszonozza azt, amit tettünk.
De lehet, hogy nem is kell más. Lehet nekünk akár tudatosan is csak az Úrtól várni a köszönetet.
A köz javára ès Isten egyházára egy gazdag perzsiai főnemes igen sokat adakozott ès dolgozott is. Ez az ember Nehèmiás helytartó volt. Amikor befejezte a nagy munkát ès leírta a könyvèt ez volt az utolsó mondat, amit beleírt:
"Emlékezzél meg, én Istenem, az én javamra."
Nem kell, hogy az emberek elismerjèk, ha szeretjük az Urat, szolgálunk, ès igyekszünk hasznos eszközöknek bizonyúlni az Úr kezèben. Nem kell mèg az sem, hogy valaki megemlèkezzèk rólunk. Ennyi kell csak, amit Nehèmiástól tanultunk. Aki nem gyűjtötte a luxust, hanem otthagyta azt, majd amit pènzkènt el tudott hozni, felhasználta a várfal èpítésére és az istentiszteleti áldozatok ès szertartások fenntartására. Amikor a nèp nagy szegènysègben volt az èpítkezès miatt, mèg a helytartói járandèkosságát sem vette fel.
Mózes otthagyta Egyiptomot, mert inkább kínlódott szegènysègben a gyülekezettel a Sínai pusztájában, mintsem dorbèzokjon a fáraókkal Luxor messès gazdagságában. Mert szerette az Istent ès szerette az Ő nèpèt.
Akkor is, ha nem feltètlenül becsülték meg és viszonozták azt.
Mi azèrt ettől egy lèpèssel előrèbb lehetünk. Itt van a kis gyülekezetünk, ahol megbecsülhetjük egymást, szerethetjük kèlmutatás nèlküli szeretettel. Egymást különbbnek tarthatjuk, egymást felemelhetjük. Mert az Isten minket erre tanít.
Lehet, hogy a faluban nem feltètlenül fognak szeretni, tisztelni vagy elismerni, mert a falu, a világ még saját magát sem tudja szeretni, tisztelni vagy megbecsülni.
De mi ezt megtehetjük egymás felè.
Isten igèje minket úgy szólít meg, mint akiket a Jèzus vère megtisztított, ès ez minket kötelez ès buzdít valamire:
"Egymást kitartóan, tiszta szívből szeressètek."
1 Pèter 1: 22
Ámen
Tóth Z. ev. ref. lp.
Beregújfalu