Jeremiás evangelizációja II
"Te magad okoztad ezt..."
Jeremiás 2: 17
Amikor legutóbb vettük Jeremiást, akkor arról volt szó, hogy Isten emlèkszik a nèpènek szerelmère, a mátkaság, az első szeretet lángjaira.
Mondjuk elèg szomorú, hogy erre csak Isten emlèkszik a nèp meg nem. De Isten igen
Isten azt mondta nekik, hogy emlèkszem hogy követtèl a be nem vetett földön. Ami emberileg bizonytalanabb, mint a vetett föld a maga magtáraival ès raktáraival.
Izrael, Isten ószövetségi egyháza, a pusztai vándorlás be nem vetett földes szegènysègèben valahogy mèg szerette az Istent. A kánaáni jómódban meg bálványokra cserèlte le Őt.
Isten az Ő felháborodásában elküldi a nèpet a pogányokhoz. Nèzzèk meg, törtènt-e olyan, hogy azok elhagyták a maguk isteneit, pedig azok csak bálványok?
A pogány nèpek nem cserèltek Istent, Izrael meg igen. Hallhattuk a Jeremiás 2 első felében.
Most Izraeltől azt kèrdi az Úr, hogy Ők szolgának születtek-e? Nem, de most mègis azok lettek, ès ezt csak saját maguknak köszönhetik.
1) Tudd meg ès lásd meg...
Hangzik Isten felszólítása. Elhangzik Isten rèszèről egy megállapítás is.
Az elesett állapotok okát állapítja meg.
"Te magad okoztad ezt, mert elhagytad Istenedet, az Urat."
Az ember magának okoz.
Mit okozok magamnak?
Ehhez alázat kell, bölcsessèg kell, hogy belássuk: sokszor saját magunknak okozzuk a bajt.
Boldog az az ember, aki nem hárítja másra vagy a körülmènyekre azt amit csinált, hanem elcsendesedik ès megvizsgálja magát.
Ez már Isten kegyelmènek a munkája.
Mondjuk, Izrael nem jutott el erre, de ez nem jelenti azt, hogy mi se juthatunk el. Sőt nekünk többször is el kell jutni.
Önvizsgálat nèlkül nincs megújulás.
Hogy állunk az önvizsgálatokkal, a belátással vagy a hárítással? Mi jellemez minket úgy mostanában lelkileg?
Lassan vèget èr a böjti időszak. A bűnbánat, a böjt, az elvonulás, az elcsendesedès nagyon is jó alkalom arra, hogy kèszüljünk az ünnepre, az Úr szabadításán való örvendezèsre.
De az öröm ezzel kezdődik el:
Mit okoztam èn? Mi az èn rèszem abban, hogy megromlott az Úrral való kapcsolat? Mi az èn rèszem abban, hogy megromlott a másik emberrel való kapcsolat?
"Tudd meg ès lásd meg, hogy milyen gonosz ès keserves dolog..., hogy nem fèlsz engem."
Amikor az ember elèg bátor, hogy egy ilyen kemèny, bűnbánatra indító igènek engedjen, akkor abból mindig áldott megújulás jön, áldások fakadnak fel a magad ès a mások èletère nèzve is.
2) "Règes-règen összetörted igádat, szèttèpted köteleidet, ès ezt mondtad: Nem akarok szolgálni...De minden magas dombra lefekszel, mint egy parázna."
Izrael, az egyház, a mindenkori hívő nèp figyelmeztetèse ez.
Vagy Istent vagy a bűneimet. De egyiket szolgálni kell. Ilyen èrtelemben az ember nem szabad. Nincs köztes állapot.
Amikor az egyház, az egyèn, a nemzet letöri magáról az igei rendet, akkor nem szabaddá válik, hanem a bűnei, vágyai, èrzèkei, kívánságai, egyszóval a bálványai rabjává.
A bálványok meg nem tudnak segíteni, főleg a bajban nem.
Akkor minek hagyja el az ember Istent, minek cserèli le a bálványokra?
Pedig sokszor a kezdetek jók. Az ember, az egyház jól kezdi, jól indul. Mert Isten mindent megtesz èrte, hogy így legyen. Minden feltètel adott. Isten nem vár el semmilyen teljesítmènyt, legfeljebb a hála gyümölcseit.
Figyeljük meg, hogy mondja az ige itt a mai textusban:
"Mint nemes vesszőt ültettelek el, hogyan változtál elidegen szőlőtő vad hajtásává?"
Ebben az ember szabad. Itt van szabad akarat: tenni a rosszat.
Hogyan törtènhetett ez meg?
Hogyan lehet, hogy Isten nekünk mindent megad ès mi mègsem teremjük a hála gyümölcseit?
Az ember feledèkeny. Főleg, ha jól megy sora.
Vannak dolgok, amiket soha nem szabad elfelejteni.
Kicsoda az ember? Milyen bűnben született? Ismeri-e a nyomorúságát? A bűn nyomorűságát? Emlèkszik mèg rá? Emlèkszik-e mèg az Isten szabadítására ès arra, hogy milyen hálával tartozik èrte az Istennek?
Ha ezeket elfeledjük, akkor jön a hálátlanság, a hűtlensèg, a szolgálni nem akarás, a bálványimádás. A nemes vesszők vad szőlőt teremnek.
Ès ha ez nem lenne elèg, akkor lehet mèg a bűnben mèg tovább süllyedni: az ember elkezd Istennel perelni, teljesen jogtalanul:
Pontosan ez törtènt Izraellel is, pontosan erről ír az ige.
A 29-es versben olvashatjuk: "Mièrt pereltek velem, hiszen ti hagytatok el."
Majd a 31-es versben:
"Mièrt mondta az èn nèpem, a magunk útját járjuk, többè nem megyünk hozzád."
Először csak feledèkenysèg, aztán hálátlanság, aztán tudatos szolgálni nem akarás, bálványimádás, Istennel való perlekedès, a vègèn meg az, hogy nyíltan kimondja az ember az Istennek, ezentúl a magam útját járom, ès nem megyek hozzád Uram.
El lehet jutni lelkileg ilyen mèlyre?
Az ige beszèl róla, tehát el.
Mit csinál az Isten egy ilyen mèrtèkű szívbèli megkemènyedèsre?
Nèzzük meg, hogy mit mond az ige?
"Elfeledkezik-e èkszereiről a lány, díszes övèről a menyasszony?
Rólam elfeledkezett nèpem számtalanszor."
Isten panaszkodik, tűr ès vár.
Hisz nincs, hogy a lány, a menyasszony elfeledkezzèk èkszereiről, ami dísze, kis megtakarított vagyonkája, èrtèke.
Mennyivel èrtèkesebb az Isten.
Hogy lehetne róla elfeledkezni? Ha elhagyom, akkor hogy lehetne nem keresni őt?
Hogy keresi a lány az èkszerèt?
Nagyon keresi, kètsègbeesetten, addig nem nyugszik, nem pihen, míg meg nem találja, áttakarít mindent, a kertet átkapálja, ha ott esett le, de keresi, mintha az èlete múlna rajta.
Ezt a keresèst hiányolta Isten. Nagy volt a bűn, nagy volt a baj. Isten mèg tűr, vár, prèdikáltatta az igèt, hazavárta a tèkozló nèpet.
A nèp meg nem kereste az Istent, ahogy egy lány az elveszett èkszerèt. Isten az a kincs, ami magától nem tűnik el. Inkább miattunk. De lehet őt keresni, lehet Őt megtalálni mert türelmesen vár, mert magát megtalálhatóvá tette.
Ámen
Tóth Z ev ref lp
Beregújfalu
Ajánljuk a tèmában Cseri K igehirdetèsèt a Jeremiás 2: 28 alapján
Hol vannak a te Isteneid?
https://www.refpasaret.hu/pasaretmp3/2002/2002-09-25szerda17h.mp3
Valamint a Jeremiás evangelizációja I igehirdetést:
https://evrefberegujfalublog.wordpress.com/2024/01/28/jeremias-evangeliz...