Református igehirdetés arról, hogy Isten rendeli nekünk az időt, de a mi felelősségünk, hogy mire használjuk. Kifejezetten azt az időt, amit Isten arra rendelt, hogy keressük az Urat.
Szeretett testvéreim!
Ma este annak az ünnepe van, hogy Isten segítségével eltel egy év. Az Úr a napjainkhoz napokat, az éveinkhez éveket toldott. Értékes és drága dolog ez. Különösen most, amikor annyi veszély van: az országban, a társadalomban, az egyházban, sokszor a családokban. De mindezek ellenére vagy között az Isten megtartott. Időt rendelt a számunkra. 365 napot, aminek az utolsó estéje van most.
Ma este meg kell emlékeznünk arról az Istenről, aki a kegyelmét nem vonta meg tőlünk. Ma este alázattal figyeljünk rá, hogy az időről, ami Isten ajándéka mit tanít nekünk az Úr.
Préd. 3.1
Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.
A prédikátor könyve első két része, mindig azt mondja, hogy a nap alatt, de itt már úgy mondja, hogy az ég alatt. Nagyobb a sík, a látókör, plusz egy dimenzió, mert nem a napot veszi a legvégső határnak, hanem az eget, ahol az Isten van.
Idáig a nap alatt történt minden. Főleg a fáradozások. Csak evilági, csak Isten nélküli emberi elgondolás.
Mindennek rendelt ideje van. Vajon az elmúlt év elrendelt 365 napját mire használtuk. Csak olyan dolgokra, ami a nap alatt történik, ami földi, látható vagy kézzel fogható, ami haszon, ami nekünk anyagilag hasznos, vagy az ég alatt, Isten színe előtt éltük az életünket, és igyekeztünk olyan szolgálatokat is elvállalni, ami lehet, hogy nem nekünk hasznos, de Isten előtt mindenképpen kedves.
Alapvető szemléletváltásra van az embernek szüksége. Nem a nap alatti, istentelen küszködésre van szükségünk, mert akkor csak így fog lemenni az életed utolsó éve is, mint ez a mostani 2023-as.
Préd. 3.2
Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.
Ez egy nagy keret. Az életünk kerete. Az életet kerettel kell látni, mert különben egy szétfolyó massza lesz az egész, ahogy az életed dolgait látod.
A keretből is kettő létezik, amit például te szabol meg, a másik amit nem te. Te szabod meg, hogy eddig dolgozol és eddig már nem, eddig vitatkozol és ebből már legyen elég, eddig pihensz, és már ideje lenne csinálni valami hasznosat is. Vajon olyanfajta kerete is az életednek, amit nem te befolyásolsz. Például a születést és a meghalást.
„Ideje van a születésnek és a meghalásnak. Csak a kettő között élni nincs idő” – mondta egyszer egy református igehirdető. (Varga R.). Mert az ember nem tud az idővel élni, és ezért rosszul használja azt. Rohan azután, ami után nem kellene, és nem érti, nem látja, nem szereti azt, amire időt kellene szánni. Például a családjára. Ami ott van, ami az övé, ami ajándék az Istentől, csak hálával kellene élni vele. De ahelyett, hogy az ember észrevenné az Istentől kapott ajándékokat, rohan valami után, amiről úgy gondolja, hogy csak attól lesz boldog, de azt neki kell megszereznie.
Itt a földön az életre rendelt idő van. Mi fér bele? Mire használjuk ki? Mert Isten adja az időt, hisz ő teremtette azt. Mindennek rendelt ideje van, de mi az a minden, amivel az időt eltöltjük? Töltjük vagy mullatjuk az időt? Elmúlik vagy eltel? Mivel tel el? Azzal, amit beletöltesz.
Plántálás, kiszaggatás, az amit az ige itt említ. Ez a tavaszi vetés és az őszi letakarítása a földeknek. Ez két ellentétes munka, de ugyanannak a mezőgazdasági munkának a két része. A kezdet és a vég. Jó a plántálás, de a végén a betakarítás után a letakarítás pont ugyanolyan jó.
Isten sokszor ad ellentétes dolgokat, ami pont ugyanolyan jó. Elrendeli ezt is meg azt is, és jó ez is meg az. Tudjuk így fogadni az Úrtól? Néha az ellentétes dolgokat is? Isten rendeli ezt is, meg azt is.
Néha Isten nagyobb takarításokat végez. Izrael elől hét nemzetet takarított le, és a népét oda beplántálta. Pedig a népe sem lett sokkal jobb. De nem mindenki, Istennek sok népe volt akkor is, amikor az Izrael elhajlott, és Isten őket is ki nem gyomlálta őket 7o évre.
A nyáron Isten igéje szólt a Péter levelén keresztül, hogy Isten az ő ítéletét az ő egyházán kezdi el. Isten néha plántál, néha szaggat, de Isten népeként a mi dolgunk nem ennek a találgatása, bírálgatása, hanem az, hogy a hit gyökeret verjen lent és gyümölcsöt hozzon fent. Ez a mi dolgunk, a többi az Isten dolga.
Préd. 3.3
Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.
Egészség, betegség, háború és béke van, ami nem rajtunk áll. De fordulhatunk az Istenhez, aki adja nem csak az időt, de adja vagy megengedi az eseményeket is, mert rajta áll, az ő hatásköre.
Meg van annak is a kerete, hogy amin eddig fáradoztál, jónak tűnt, most már nem jó. Itt nem igei dolgokról van szó, hanem a munkákról például, ami rajtunk áll. Egy épület felépítése, mert szükséges az embernek, vagy annak lerombolása, mert életveszélyessé vált az embernek. Emberi felelősség, elgondolás az adott helyzetnek és körülményeknek megfelelően, ami rajtunk áll. Isten erre is rendelt időt.
Az ilyenfajta idő olyan, amit ott és akkor kell megcsinálni, mert ott és akkor van rá szükség.
Meg van annak a rendje és ideje, hogy munkákat, vagy eddig végzett dolgokat átgondoljunk, hogy biztosan nekem kell azt végezni, vagy úgy, vagy lehetne esetleg másnak is.
Van helye, amikor valamit építeni kell, és van olyan is, amikor valamit le kell rombolni. Mert az építés is, az ember szolgálja és nem fordítva. Istenre figyelve kell sokszor meghozni a döntést, hogy mit és mikor építünk vagy rombolunk. Mi szolgálja Isten dicsőségét és az ember javát. Mert szolgálhatja ez is és az is, de az embernek felelősséggel kell megvizsgálni, és meghozni bizonyos döntéseket, hogy mikor minek van a rendelt ideje.
Préd. 3.4
Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.
Megy tovább, az idő múlik, a téma vált. A mezőgazdaságon és az építkezésen, meg más hasonlókon túl vannak egészen másfajta és legalább annyira, ha nem fontosabb részei az életnek. Lelki dolgok. Nevetés és sírás. Ez már személyesebb, mint az épület, vagy a növények kérdése. Ez már életbe vág, húsba vág. Hisz kinek mindegy, hogy a sírás vagy a nevetés fogta el, vagy jellemzi.
Volt az elmúlt éven mindkettő bőven.
De látni kell azt az Istent, aki a sírást sokszor fordította örömmé és nevetéssé is. Mert neki az úgy volt kedves.
Préd. 3.5
Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak.
A házépítés elkezdése egy fiatal házaspárnak vagy az egymás karjaiban töltött meghitt idő. Csodálatos, ami Istentől való ajándék, és úgy is kell azt venni. A maga keretein belül, ami például a házasság, az a boldogság ideje. De tudni kell, azt is, hogy egyszer eljön az ideje, hogy a köveket széthányják, az élet, a család vagy az egyház idejét erejét nem halott kövekbe kell fektetni. Az szolgálhatja az életet, de nem szólhat az élet az állandó építkezési anyagokról. Ha építünk is, tudni kell, hogy egyszer annak vége.
Mindennek rendelt ideje van. Amit kapunk arra és csak addig használjuk, ameddig kaptuk. Soha ne feledjük, hogy kitől kaptuk, és azt sem, hogy Isten egyszer elszámoltat.
Ha szeretteinket meg is öleljük, tudnunk kell, hogy Istentől kaptuk őket, és nem örökre. Egyszer annak is eljön az ideje, hogy az ölelés, a kötelék, még a legszorosabb is véget érjen.
Egy ölelés és egy építés marad meg csupán. Ez az ölelés az, amikor a mennyei Atya magához öleli a hazatérő tékozló fiút, és egy építés, amikor „én Krisztusra építem fel, szép reményem és hitem”.
Préd. 3.6
Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.
Minek a keresésével töltötted ki az elmúlt évet. Nem mindegy, mert mindenki azt találja meg, amit keres. Sokan panaszkodnak ma, hogy elmúlt éven nem úgy alakultak a dolgok. Valóban jogos a panasz? Nem képmutatás ez? Vajon Isten nem mindenkinek pontosan azt adta meg a múlt éven, amit keresett? Akkor meg minek a panasz?
Mi a helyzet a megőrzéssel és az eldobással?
Az év utolsó napja, mindig a nagy leltárok napja. Itt látni kell, hogy mit őrzünk meg és mit dobunk el. Mindent nem lehet megőrizni. Néha szabadulni kell a lomtól, mert kiszorít sokkal fontosabb dolgokat az életünkből.
Olyan ez, mint a garázs, hogy minden lom odakerül. Végül már az autó, meg már mi se férünk be, ha nincs lomtalanítás. Az életünk pont ilyen.
Vannak lomok, amiket nem kell őrizgetni. Pl ki mivel bántott meg, ki mit ügyködött ellened, ki mit ügyeskedett ki hát mögött vagy vállalt fel nyíltan. Van, amit el kell hagyni. Ideje van bizonyos dolgok eldobásának. Dobd ki, szabadulj meg, hadd menjen feledésbe a múlt esztendővel.
A másik, ami a leltár szintén nagyon fontos része, amit meg kell hagyni. Mit? Amire Isten tanított, amit Istentől kaptál, ami érték, igei és maradandó.
Préd. 3.7
Ideje van a szaggatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.
Van ilyen is. Pál írja az 1 Kor 14-ben a gyülekezetnek:
19 Mert szükség, hogy szakadások is legyenek köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek ti köztetek.
Általában nem jó, de valamikor szükséges, elkerülhetetlen, nem megy egyszerűen másképpen. Bár ezzel nagyon óvatosan kell bánni, előtte minden, de minden tőlünk telhetőt meg kell tenni, hogy a szakadás elkerülhető legyen. Vannak esetek, amikor muszáj. Sőt valamikoe Isten egyenesen parancsba adja. Például a bűntől, vagy attól, ami idegen kovász, ami fertőz, ami tönkretesz, ami leépít, ami szétválaszt, stb. Az ördög munkájától Isten népének nem csak lehetősége, de kötelessége, sőt szüksége elszakadni.
Préd. 3.8
Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.
Bizonyos helyzetekben és keretek között még ilyen ellentétes dolgoknak is ideje van. Miért? Azért, mert az ige ezt mondja. És még mit mond? Valami nagyon fontosat.
A héten olvastuk Jeremiásnál Isten panaszát, hogy a nép mennyire elutasította az igét, a reformációt, a megtérést, még az utolsó utáni pillanatban is. A nép makacsságával szemben ott látjuk Isten türelmét, szeretetét és hűségét, hogy még mindig prédikáltatja a megtérést, még mindig vár, szól, tűr, ha elégetik a Bibliát újra leíratja. Elmond viszont két nagyon kijózanító tényt is. Az egyik az, hogy ez nem lesz mindig így. Lejár az Isten türelmi ideje, és ha nem is szűnik meg a kegyelme, de a türelmi ideje lejár, eljön az ítélet. Ez biztos, amilyen biztos az is, hogy az ítéletből csak a megtérés, csak az igéhez való igazodás adja a kiutat.
A másik, ami kijózanító volt, nekem olyan hangzatos, ahogy a napokban készültem az ünnepi igehirdetésre, úgy megütötte a fülemet. Tudniillik az, amikor Isten azt mondja, hogy hányszor küldtem a prófétákat, pedig idejében küldtem őket.
Isten idejében szól, ez az idő a most. A kegyelmi idő, a megtérés ideje a mindig most, a ma, mert ma van az üdvösség napja.
Isten idejében küldi a prófétákat, aki idejében hirdetik a megtérést, a bűnbocsánatot, a drága evangéliumot. Annak az idejében, amikor meg lehet térni. De meddig? Mikor jár le az idő? Vajon nem jár majd ez is úgy, mint az elmúlt esztendő, hogy egyszer csak lejár és ott marad annyi még el nem végzett feladat.
Ideje van annyi sok mindennek. De legfőbbképpen annak van a legsürgősebb ideje, hogy az ember keresse az Istent, értékelje, hogy szól az ige, még szól, és ragadja meg azt hittel. Mert ennek mindig itt az ideje. Ámen
Tóth Z lp